Sziasztok! Biztosan bennetek is felmerült a gondolat, hogy néha úgy érzitek, mintha mindennap más arcát mutatná a piac, amint megtanulunk egy mozgási mintát egy piaci környezetben és egy ehhez kapcsolódó kereskedési stratégiát, a piac képes és produkál egy olyan mintát, amire esetleg még nem vagyunk felkészülve és jobb híján végignézünk (lemozizunk) egy több 100 pontos mozgást, mert az elejéről lemaradtunk, később viszont nem nagyon találunk értelmes beszállót. Sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnám megkönnyíteni azt, hogy ha leülök a gép elé, és szemben találom magam egy piaci viselkedési formával adott piaci környezetben, akkor egyből tudjam, hogy milyen mintát keressek benne, ami megbízható, jó esély van rá hogy kialakul, illetve egy kész receptet tudjak rá adni hogyan lehet lekereskedni. Pl. egy oldalazós piacon más stratégiát érdemes használni, mint egy trendelő piacon. Persze mindenre nem lehet felkészülni és nem is az a cél, hogy bármilyen piaci környezetben „csakazértis” alapon kereskedjünk.
 
A célom ezzel a bejegyzéssel az, hogy összesítsem a saját tapasztalataimat az eddig látott piaci karakterisztikákról és az ezekhez (talán) legjobban illeszkedő kereskedési stratégiákról. DE, ez az egész csak egy kiindulási alap, ahhoz hogy elindítsunk egy olyan interaktív felületet itt a blogon, ahol Ti is be tudjátok mutatni a saját megfigyelésieteket, esetleg kommentáljátok az enyém vagy mások stratégiáit, megfigyelt mintáit csak is azért hogy tovább fejlesszük egymást több szem többet lát alapon.
 
Kockázati felhívás: Az általam és szerzőtársaim által leírt és egyébként itt a blogon megjelenő elemzések, lehetőségek és stratégiák nem kereskedési ajánlások, csupán gondolatébresztő funkciójuk van, így megfelelő tapasztalat és saját tesztek nélkül ezeket alkalmazni nem ajánlott.
 
Még valami: Én nem használok technikai indikátorokat (EMA kon kívül), a minták és stratégiák megfigyeléseken alapulnak.
 
Nényány alapelv, amire a stratégiáim épülnek:
 
1. Igyekezem felismerni a trendet, piaci hangulatot és elfogadom azt, hogy a piac arra szeretne menni. Kerülöm a counter trend trade-t.
 
2. A trendben egy ármozgásnak nem a végét keresem (nem szint visszapattanások), hanem megpróbálok abba bekapcsolódni.
 
3. Induló, vagy létező mozgásban próbálok részt venni, mert nekem ez nekem ellenőrizhetőbb, stresszmentesebb trade-t ad.
  
Mivel ezt a témát egyetlenegy blogbejegyzésbe sűríteni kicsit agresszív, elég nagy területet foglalna el a képernyőn, technikailag úgy fogjuk megoldani, hogy minden stratégiát külön bejegyzésbe írunk (példákkal, képekkel illusztrálva), majd egy teljesen külön bejegyzésbe összefoglaljuk a legfontosabb paramétereket. Persze a stratégiák folyamatosan bővülnek, szépülnek remélhetőleg, Nektek köszönhetően… :)
 
Egyenlőre bevezetőnek ennyi. Remélem érdekes lesz a téma és mindenkit "megmozgat".

 

Rövid agenda, amire az első körben gondoltam:

I. Stabilan trendelő piac

II. Zuhanó, intenzíven eső (/emelkedő) piac (nem trendszerűen mozgó ár)

III. Régóta range-elő piac (range-en belüli kereskedés)

IV. Horizontális szinttörések

 

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr181141415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Izi Fx 2009.05.24. 22:08:10

Érdekes téma, kíváncsian várom a folytatást!

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.05.25. 07:25:04

Nagyon jó a téma!
Várom a hozzászólásokat én is !

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2009.06.04. 20:38:26

Elnézést a kötözködésért, de 3-as pontot kicsit pontosítnai kellene mit értesz alatta, mert ez így szinte mindenkire igaz... kihaló/leálló és nem létező mozgásban senki nem akarna részt venni (mégis sokaknak sokszor sikerül :) ). A gyakorlott kereskedők a többi szövegből és bejegyzésből valószínűleg értik mire céloztál, de a kezdők szerintem észre sem vették, hogy nem értik, mert frappáns megfogalmazás, csak nem elég egyértelmű.

Sz_Balázs 2009.06.05. 10:18:41

@WikFx: Szia Wik! semmi gond, köszi a kommentet. A range ben való kereskedés ötletét az inditotta el bennem, hogy nem is olyan régen még elkövettem olyan dolgokat, hogy kitörésre játszottam M15 ön, de benne voltunk egy H1-es kiépített range ben amit még nem tört át az árf, igy az én látszólagos kitörésem is behalt. Még fogalmam sincs mit fogok ide írni :) ötletinditó lesz szerintem a bejegyzés, aztán várom majd a javallatokat.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2009.06.05. 10:49:03

@Sz_Balázs: nem a római III-as, hanem az előtte levő arab 3-as pontra gondoltam :)

Sz_Balázs 2009.06.05. 11:14:19

@WikFx: oké, lassan összejön :). Az arabic 3-as teljesen kapcsolódik az arab 2-hez. Azt értem ez alatt, hogy ha kialakul egy piaci hangulat egy piaci trend napn belül (m15-h1) akkor elfogadom azt (erős szintek között), beszállót keresek, megpróbálok részt venni benne, mert ez sokkal kontrolálhatóbb nekem, mintha ennek a hangulat (trend) nek a végét keresném egy ellenállás/támasz zónában, ahova esetleg be lehet tenni egy sell/buy limitet, de mivel ezek általában zónák, igy relative nagy stoppot kell neki adni, mert nem tudni honnan fog korrekciózni. Ezeket a visszapattanás tradeket én kerülöm. Azért azt fel lehet ismerni, ha kilép az ár egy zónából és trendelni kezd egy következő zónáig, ilyenkor ha van benne még hely menni, akkor próbálok beszállni. Ha még mindig ködös vagyok, akkor majd nekifutok mégegyszer :)

kotasz 2009.06.24. 18:59:09

@Sz_Balázs: T.Balázs ha kérhetném(nénk) néhány gyakorlati példát,ha van rá időd.
mostanság az EurUsd 15m van szerintem irány keresés alias range.még demo verziót figyelem.sokszor előfordul velem hogy addig hezitálok a beszállóval mire az ár már elindult a jó irányba,utána meg elvesztem a fonalat és össze-vissza kötök.
köszi.