Ebben a beirásban a belépési feltételeket kivánom részletezni.  A blog elején már irtam erről, ezt kivánom most finomítani, részletesebbé tenni.

A példában a long irányról beszélek (természetesen a short belépő is ugyanez, csak forditva)

Tehát először is csúcs-völgy elemzést végzem el. Ha ez alapján kialakult 2 völgy és a 2. a magasabb, akkor megvárom, míg az árfolyam a 2 völgy között lévő csúcs fölé megy. 

Ez az alapfeltétele a setupnak, ekkor kezdem el keresni a beszállót.

A beszálló kereséshez az első lépés hogy az utolsó völgyhöz és az azóta kialakult "lebegő" csúcshoz fibot húzok ( melyet utána folyamatosan aktualizálok 4 óránként, ha a gyertya high-ja az utolsó csúcs fölé ment ). A behúzott fibo 61,8-a környékén keresem a beszállót.

Az alábbiakat nézem ott:

- előző csúcs magassága

- trendvonal ott van-e ( akár feltételezett is jó )

- konszolidációs zóna teteje

- nevezetes szint

- jelentős támasz

Ha az 5 dolog közül valamelyik közel egybeesik a fibo 61,8 környékével akkor odateszem a buy limitemet. Tehát legalább 2 feltételnek teljesülni kell, a fibo magában nem elég.

A stop helye MINDIG az utolsó völgy alatt.

Későbbiekben tovább részletezzük ezt a swing setupot, pl. pozició kezelés, stophúzás, zárási feltételek. Ezek mind egy-egy külön téma lesz később, de egyenlőre ezt vesézzük ki.

Várom a kérdéseket.

GG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr151160904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JZO 2009.06.03. 12:43:22

Szia!

Vizuálisan jobban megérteném a völgy/csúcs elképzelésedet.
Tudsz esetleg egy példachartot csatolni a posthoz?

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.03. 13:00:46

@JZO: A bejegyzésbe beszúrtam egy ábrát, remélem igy már érthetőbb.

Wespa 2009.06.03. 13:42:39

Szia GG!

Az,h a trendvonal feltételezett az azt jelenti,h csak két érintés volt?

trader55 2009.06.03. 16:23:52

Szia Gabi! Ha a kialakult csúcs-völgy előtt egy erőteljes lefelé trend volt (az árfolyam sokkal magasabbról indult el lefelé, mint ahol most van), tehát a mostani csúcs egy trendfordulót eredményezett, akkor is érvényes a sutup?

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.03. 16:29:24

@trader55: Akkor is, mert ez egyben egy trendforditó alakzat is.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.03. 16:30:41

mármint trendforditó, ami az ábrán látható, tehát ez akkor egy duplaalj, amibe nem a nyakvonal fölézáráskor lépünk be.

Bt Laci 2009.06.03. 21:45:49

Szia GG!

Érdeklődnék,hogy a szintek megállapításánál megfigyeled e,hogy a 3h-s korrekció hányadik hullámként alakul illetve,hogy 1d-n az indikátorok már nem jeleznek e tuladott,tulvett szinteket.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.03. 22:03:17

@Bt Laci: nem nézem az Elliot hullámokat. Sokáig figyelgettem, de az a tapasztalatom vele, hogy utólag szépen fel tudom rajzolni a chartra :-), de a setupban nem segit.
Indikátorokat nem nézek, igy nem nézek se túladott, se túlvett szinteket se.

GrabovszkyFX 2009.06.04. 21:14:44

@GabiGabi: Szia GG
Két kérdés:
Csak a Fibo61-et kötöd vagy akár 38/50-et is?
Ha beszállsz Fibo50-nél is, akkor is az utolsó völgy alatt a SL? Nem lehet pl Fibo 61 a fedezék?

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.04. 21:34:45

@Gáboraki:
1. kérdés : a fibo 61 környékét szeretem
2. kérdés: a fibo 61 az nem jó stophely, mert az nem bizonyított szint, onnan nem fordult az árfolyam

abunba 2009.06.07. 08:57:45

Szia GabiGabi!
Korábbi bejegyzéseiedt olvastam és most ugrott be, hogy trade közben nem nagyon figyeled az esetleges Elliot-ciklusok létrejöttét. (már nem emlékszem melyik topicban írtad)
A stratégiád egésze nekem mégis azt sugallja, hogy tulajdonkjéppen arra épül , a következők miatt:
0-1-2-3 csúcs után keresed a pullback belépőt, tulajdonképpen a 4. pontot. Stop mindig az utolsó völgy alatt (2. és 4. pont)
Pozíció zárás a trendvonal alázárása után, tehát amikor várhatóan már az "A" pont épül.
Ezeket a gondolatokat csak azért írtam le, mert nagyon szeretnék hinni ebben a stratégiában backteszt elvégzése nélkül, (Te már úgyis elvégezted), alátámasztva valamilyen "tudományos, tankönyvízű" elmélettel.
Eltérést annyiban látok, hogy az eredeti Elliot-ciklus szabályaiban az áll, hogy a 4. pont nem eshet az 1. pont alá, míg Te a másodlagos feltételeid között ezt kimondottan várod.
Kérdésem az lenne, hogy mennyire tartod fontosnak ezen feltételed teljesülését, illetve e feltétel teljesülésének várása nem zár-e ki túlságosan sok, egyébként jó tradelési lehetőségből? E feltételedet kizárólag az elmúlt évek tapasztalata alapján állítottad, vagy van esetleg más oka is?
(Remélem kérdéseimet nem fogod fel gáncsoskodásnak, és nem kell "védekezni" ellene, mert én tényleg a "drukkered" vagyok.)
Üdv! Abunba

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.08. 07:59:22

@abunba: Nagyon jók a kérdéseid. Nem használom az Elliot-ot. Próbáltam már sokszor, de nem tudtam beépíteni a stratégiába. Inkább azt mondom, hogy trendirányba szeretnék beszállni, akkor ha már nekem egyértelmű a trend. A Fibo 50-61 köze az alapfeltétel és az 5 feltételből legalább még 1 db. Ebben számomra a legerősebb pont az előző csúcs ( vagy völgy ) szintje. Tehát a Te számozásod szerint azt várom hogy a 4. pont az 1. pont magasságában legyen és ez legyen a fibo 61 környéke. Ez nálam fontos feltétel. Ilyenkor szokott jönni a kérdés, hogy miért nem jó pl a fibo 38 környéke ?
Ezen gondolkozzunk egy kicsit.
Ha a fibo 38-nál lépnék be az mivel is járna?
1. Sokkal töbször poziba tudnék belépni
2. Mivel a jó stophely az előző völgy alatt van, ezért a stoppom durván 60 %-kal több pipre van mint a fibo 61,8-nál
3. ezért kisebb pozit tudok nyitni azonos kockázatnál
4. ha kisebb a pozi, akkor többet kell mennie, azonos eredmény eléréséhez
(5. a lelki dolog : ha a fibo 38-nál lépsz be, akkor 1,6x akkora stoppot kell lelkiekben elbírnod. Ami nehezebbé teszi a dolgot, még akkor is ha tudod, hogy a tőkédnek ez ugyanakkora százalékos kockázatát jelenti )

Ezt a négy dolgot kell összhangban néznem, hogy is járok jobban és ezekből nekem a fibo 61.8-as belépő jött ki a legsikeresebbnek.

"nagyon szeretnék hinni ebben a stratégiában backteszt elvégzése nélkül"

Ezt ne tedd! Stratégiában ne higgy senkinek. Teszteld le magad mert csak akkor fogsz benne hinni, akkor hiszed el, hogy fog működni.

Mennyivel jobb ilyen szakmai dolgokról beszélgetni! :-)

trader55 2009.06.08. 09:46:36

@GabiGabi:
A backtesztel kapcsolatban van egy kérdésem: korábban ajánlottad a MT4 funkcióit backtesztre.
Próbáltam használni, de nem tudok közben idősíkot váltani, ami pedig fontos lenne, hiszen hiába van alakzat, nem lépek poziba, csak a hosszabb trend irányába. Tudsz valami megoldást?

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.08. 09:50:59

@trader55: 2 chartot nézni esetleg ugyanazon a páron eltérő idősíkkal ?

trader55 2009.06.08. 10:00:00

@GabiGabi: Tehát akkor nem a backteszt funkciót kellene használni, hanem a normál chartot visszatekerni? ...mert backtesztnél csak egy grafikon működik.
Néha a legegyszerűbb dolgok nem jutnak eszembe:-(

abunba 2009.06.08. 10:03:48

Kedves GabiGabi:
Köszönöm válaszodat! Nekem nagyon fontos a gyakorlati tapasztalaton túlmenően az is, hogy elméleti részleteiben és ok-okozat összefüggéseiben is megismerjek valamit, amit használni szándékozok. Egyre kerekebb kép alakul ki bennem is az Általad bemutatott stratégiáról, egyre jobban megtetszik.
Nagyon nehéz volt számomra lelkiekben idáig eljutni. A tőzsdei-devizatőzsdei kereskedést én csak tankönyvekből tanultam és sajnos saját bőrömön keményen tapasztaltam annak rossz oldalát is. Eddigi olvasmányaimban üdvözítőnek szinte kizárólag a kitörést produkáló vagy legalábbis a kitörés irányába már elmozdulást mutató instrumentumokba való beszállást jelölték meg, és mint mindenben az élet területén, nagyon nehéz a legelőször megtanult beidegződésektől elfordulva, másképpen cselekedni.
Szóval, lényeg ami lényeg, nagyon tetszik. Köszönöm!
Üdv! Abunba

trader55 2009.06.08. 10:46:14

@abunba: szia!
Mintha magamat hallottam volna!!! Valószínűleg ugyanazt a fejlődési utat jártuk be. Érdekes, hogy egy-egy problémával akár hónapokig bajlódik az ember, pedig egy mentor (ha lenne) 1-2 mondattal tudhatna segíteni.
2 hete befizettem a Forexakadémia tanfolyamának DVD-s változatára és igaz ugyan, hogy a tárgyi tudást amit tartalmazott, már tudtam könyvekből, innen-onnan, de Balázs (a főelóadó) szavaival élve az 1500 darabból álló mozaik 1-2 részletének összerakásában segített.
Talán mindenfajta tudásnál így van, hogy ha már eljutottál egy szintre, egyre nehezebb új információkhoz jutni, mégis muszály akár "végigülni" egy 90%-ban ismert tananyagú tanfolyamot, mert ha csak 1-2 új dolgot hall az ember, az is nagyban befolyásolja a kereskedést.
Tudom ajánlani Neked is, a GG-féle kereskedést is jobban megvilágítja.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.08. 10:54:32

Nagyon fontos a rendszerezett tudás, a felületes tudás pedig nagyon drága. Egy példa : nagyon sok emberrel beszéltem már, aki azt mondta, hogy ő ismeri a duplacsúcsot. Aztán amikor elkezdtük részletezni, hogy milyen feltételei is vannak ennek az alakzatnak, akkor csapott a fejére, hogy aha, ez is kell még hozzá. Lehet hogy a tudás 80 %-át tudja, csak épp amiatt a 20 % hiánya miatt nem tudja sikeresen alkalmazni.

forexmbs 2009.07.15. 14:01:47

Az alábbiakat nézem ott:
- előző csúcs magassága
- trendvonal ott van-e ( akár feltételezett is jó )


Továbbá mit kell érteni az alatt, hogy ott van-e (trendvonal)? Ott, hol? Esetleg lehet kérni egy olyan ábrát (pont ebben az USDCAD setupban) ahol be van rajzolva vagy a trendvonal, vagy a feltételezett trendvonal. Köszönöm.

Izi Fx 2009.07.15. 14:20:25

@forexmbs: GG most nyaral, remélem nem gond ha én válaszolok.

"Továbbá mit kell érteni az alatt, hogy ott van-e (trendvonal)? Ott, hol?"

A válasz a bejegyzésben benne van:

"A behúzott fibo 61,8-a környékén keresem a beszállót." Tehát ha oda esik a tr. vonal...

Konkrét példát én nem tudok mutatni, mert ez nem az én stratégiám, de szerintem 1-2-őt lehet már találni az archívumban!

forexmbs 2009.07.16. 07:50:42

@Izi Fx: Bocs Izi, de az USDCAD páron vetettem össze a setup-order elemzést, és oda is válaszoltam véletlenül deviza.blog.hu/2009/06/26/usdcad_buy_limit Csak most vettem észre reggel, hogy valami nem stimmel. Elnézést kérek a figyelmetlenségért.