Izi Fx 2009.06.01. 09:19

Szintek 09.06.01.

Az EurUsd-val kezdeném. A kép az 1h chartot mutatja. A mai nap nem a legideálisabb, mert amikor készitettem a képeket épp trendirányban folytatódott a mozgás, így pl. a fibonacci használata (mely az egyik fontos elem) kicsit értelmetlen, hiszen lehet, hogy miután a képeket felteszem, már módosítani kellene rajta.

Tehát a bejeleölt régió tartom erősnek, az indokok a következők:

Fibo 50-61.8 szint, korábbi kitörési pont, közel a 4000, ami pszichó szint, trendvonal. Másik érv az, hogy ha ezt a régiót napon belül elérné, akkor addig a napi ATR-jét megtenné. Tehát a kijelölt zóna: 1.3970-4000!

A következő pár, az AudUsd. Az indokok hasonlók: kitörési pont, korábbi csúcs, trendvonal, sokat menne addig. Így itt a régióm a 0.7860-80!

 A többi párról most nem teszek fel képet, mert nem ad új információt. Hasonló érvek alapján az UsdChf-en a kijelölt zóna az 1.0810-30, míg a GbpUsd és az UsdJpy mozgása most nem tetszik, így ott nem jelölök ki ilyen zónát.

Update: kihagytam az egyik legfontosabb elemet, éspedig, hogy a beszállók trendirányban lennének és mint tudjuk a trend az úr!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr991156278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Izi Fx 2009.06.01. 11:26:32

Lenne még egyéb érvem is, de mivel még nagyon messze van az árfolyam, így azt nem tudom szemléltetni. De erre is sor kerül hamarosan...

Zotya01 2009.06.01. 12:15:25

fibonacci... Min is alapul a fibonacci? A nyulak párzásán stb... Sztem kb annyit ér mint megkérdezni Lui Padre-t. 1.4 kerek szám, előző ellenállás én ezeket figyelem. Azért még kíváncsian olvasom a többi bejegyzésedet is. Remélem nem baj h elmondtam a véleményem a Fibo számokról.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 12:22:38

Én a magam részéről ettől sokkal jobban hiszek a fibonacciban, amit a tapasztalataim is alátámasztanak. És ez nem csak a tradelésre vonatkozik, hanem az eredeti szakmámban ( építészet ) is kedvelt dolog. Természetesen a természetben is nagyon sok előfordulása figyelhető meg, de ha neked ez nem tetszik, akkor ezt ne használd. Ennyire egyszerű ez.

Izi Fx 2009.06.01. 12:32:40

@Speki: Nem baj egyáltalán, hogy elmondtad. A Fibonacci elméletnek könnyen utána lehet járni, úgyhogy ezzel nem foglalkoznék, ellenben hogy számomra min alapszik az már fontos!!! Ahogy GG is mondta, a legfontosabb a tapasztalat, én is a saját tapasztalataim miatt használom. Ezzel a szint bemutatással, úgyis a tapasztalataim egy részének a bemutatása a célom, úgyhogy még várjunk egy kicsit, hátha Neked is megtetszik az eredmények alapján...

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 12:32:46

Én egyáltalán nem akarlak meggyőzni, de azért csatoltam egy képet. Érdemes megnézni, EURUSD 4órás chart, mindkétszer fibo 38-ig korrigált vissza ( az ellipszisekkel jelöltem ). Persze ez lehet a véletlen műve is, de ilyen sokszor? Én azt ajánlom neked, hogy ha nem hiszel benne, akkor ne is használd

kepfeltoltes.hu/view/090601/fibo_www.kepfeltoltes.hu_.gif

DiNo 2009.06.01. 13:08:20

@Speki: Ugyanígy gondoltam ezt az egész Fibo mizériát 5-6 hónappal ezelött, mint Te. Nevetségesnek tartottam, hogy erre kereskednek emberek! Aztán rá kellett jönnöm, hogy igenis van valami benne. A hullám-mozgás gyakran a három fő Fibo %-ig korrigál vissza, ha azt további T/E szint is alátámasztja. Alakzatoknál is Fiboval határozzák meg a célárat, ami igen gyakran pipre teljesül...Persze lehet, hogy mindez csak azért van, mert annyian figyelik ezeket a szinteket. De amíg ennyire jól segít a kereskedésben, nem is érdekel a dolog háttere, hogy miért müködik...csak figyelem.

Zotya01 2009.06.01. 13:16:40

Sztem max önbeteljesítő hatása van. Én is tudnék feltenni néhány képet amikor nem jött be. Nekem túl sok a vonal, egyik közelébe csak fordul az árfolyam, ha meg 2 között akkor ráfogjátok h a felsőről pattant. Gondolom fordulós jeleket kerestek a vonalak közelében úgy viszont már akár egy jó stratégia része is lehet. Stoppot hova teszitek? vhova 61. alá? Célárat is ezzel határozzátok meg? Ha igen hogy? Simán a kiinduló fibo 161.8-at nézitek v a fibonacci tágulást? (metatraderbe is be van építve, a korrekció aljához tolja el az eredeti fibo szinteket)

DiNo 2009.06.01. 13:54:25

@Speki: Csak egy olyan technikát, indikátort, vagy stratégiát mondj ami mindig működik!
UI: Mi az a "fibonacci tágulás"?

s.gabor 2009.06.01. 14:03:04

Szia Izi!

Mit gondolsz ugyan erről alacsonyabb idősíkon? Konkrét példa a képen, de általánosságban: nekem pl. h4 csati tető környéke nem szimpi long zóna, bár a setup logikája csont ugyanaz.

http://kepfeltoltes.hu/view/090601/minta30_www.kepfeltoltes.hu_.gif

(vagy ez Neked még nem is setup, csak zóna ahol kialakulhat?)

Zotya01 2009.06.01. 14:27:07

Ha van metatradered rámész jobb gombal a testreszabásra és ott kiválasztod. Néhány helyen a célár megállapítását ennek a használatával tanítják, máshol csak az eredeti fibo 161.8-as szintjét nézik. Próbáld ki és megérted.

Hidd el mondanék neked olyan technikát, indicatort ami működik de én nem találtam ilyet, és már nem is keresem. Én csak trendvonalakat, támasz, ellenállásokat húzogatok, és figyelem a dow-t ill a dax-ot. Ha tudod merre megy a tőzsde akkor tudod a legtöbb devizapárnak az irányát ez már jó ideje így van, bár a múlthéten a "carry párok" nagyon elhúztak.

Indicatorokat egyáltalán nem használlok én még nem találtam olyat ami hasznomra lett volna. Sokan azt mondják hogy azért jók mert "kiszűrik a zajokat" sztem meg sokszor a fontos dolgokat szűrik ki.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 14:58:07

@Speki: "Stoppot hova teszitek? vhova 61. alá?" Ezt kinél olvastad ? Miért tennénk ide ?

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 15:00:50

@Speki: "Hidd el mondanék neked olyan technikát, indicatort ami működik" Én azért tudok olyan technikát ami működik. Ha nem tudnék ilyet, akkor nem is kereskednék.
Ha megnézed az én chartjaimat, akkor azon is látszik, hogy semmilyen indikátort sem használok én sem.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 15:04:10

@Speki: "Ha tudod merre megy a tőzsde" Én ilyet soha nem merek kijelenteni, hogy tudom hogy merre megy a tőzsde. Ha te TUDOD, majd néha szólj már itt a blogon, ja és persze az se baj ha nem utólag :-)

Zotya01 2009.06.01. 15:15:07


1,
"Stoppot hova teszitek? vhova 61. alá?" Ezt kinél olvastad ? Miért tennénk ide ?

Csak kérdeztem gondoltam azért mert az az utolsó fibo szint. Alatta talán már nem is várjátok a fordulatot próbáltam a fejetekkel gondolkozni :))

2,
Hidd el mondanék neked olyan technikát, indicatort ami működik" Én azért tudok olyan technikát ami működik. Ha nem tudnék ilyet, akkor nem is kereskednék

Én nem szeretem az indicatorokat de nem ellenzem őket, csupán azt ha vki csak ezek alapján kereskedik. De ha te tudsz csak indicatorokon alapuló sikeres stratégiát akkor programozd le és irány a bahamák :))

3 Nem mondtam h tudom félre értettél. Viszont én annak az elemzésével kezdem. Ez még nem azt jelenti h neked is ezzel kell (gondoltam megelőzöm a postod:)

Visszatérve egy korábbi reagra.

Én a magam részéről ettől sokkal jobban hiszek a fibonacciban, amit a tapasztalataim is alátámasztanak

Sztem a tőzsde nem a hiszek-nemhiszek dolgokról szól, hanem a logikáról, statisztikáról, nem pedig a misztikákról. Persze ha bebizonyítod h statisztikailag érdemes a fibo pl 50 szintnél vásárolni akkor ok. De ezt sztem úgy sem tudod mert önmagában ez kevés.

Mára elég is volt ennyi. Mielőtt még kidobtok a blogból :)

Üdv

Zoli

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 15:19:45

@Speki: Szerintem a stilusodra egy kis változás rá fér. Persze nem doblak ki a roomból, max ha folytatod akkor kizárlak :-)

Izi Fx 2009.06.01. 15:22:37

@s.gabor: Ami példát mutatsz, az nagyon hasonló, csak alacsonyabb idősíkon. Én most a nagyobb idősíkok példáinál maradok, mert noha ott kevesebb lehetőség van, de véleményem szerint megbízhatóbbak. Persze ettől még simán jó lehet a Te példád!

Izi Fx 2009.06.01. 15:43:33

@Speki: Most reagálok a korábbi hozzászólásaidra:
Először a fibonacciról: engem alapvetően nem érdekel miért működik, ha önbeteljesítő, akkor az, a lényeg, h nekem működik.A tapasztalat alatt pedig nem a misztikumot értem, hanem a saját tesztjeimet!!!
A másik ide kapcsolódó téma, h mint látható én nem csak a fibo miatt jelöltem ki a szintet, mert egyetértek Veled abban h önmagában ez kevés, de a bejegyzésben leírtam a többi indokot is!
Az indikátoros téma nem tudom, hogy került elő, mert én sem vagyok indikátor rajongó, de mint látható a chartjaimon sincs fent sok, csak 1 bollinger szalag (amiről még le sem írtam, h mire használom), meg a fibo...
Azt mondod, h sok a vonal a charton és valamelyikről majd csak visszajön. Tehát az már sok, mert berajzoltam egy horizontális szintet, meg egy trendvonalat? Illetve le is írtam egy szűk sávot, hogy hol várok valamilyen később tisztázandó eseményt, tehát nem fogom utólag azt mondani, h mégsem ott vártam...

Zotya01 2009.06.01. 16:09:57

Sorry én csak próbáltam értelmesen megvitatni 1-2 témát ami érdekel nem kapcsolódott minden hozzád. De pl Gabi ezt kioktatásnak vette és úgy is reagált rá, utána válaszoltam én is a magam módján. Pedig semmi rosszándék nem volt bennem csak a kíváncsiság hajtott.

Visszatérve hozzád:

Nekem is tetszik az a szint mégha a fibokat nem is kedvelem. Nem vitatom h odáig korrigálhat az ár. Főleg az előző ellenállásból talán most támasz lesz gondolkodás,ill a trendvonal miatt. A kerek szintekkel sincs semmi gondom, én is ezeket szoktam figyelgetni mint te. Remélem bejön. Igazából arra jobban kíváncsi vagyok hogy hogyan fogod lekereskedni ezt a szintet. (be, kilépés) De gondolom ezt majd máskor mutatod be.

És nincs sok vonal a charton hanem a fibo-ban van sok arra értettem. Ha csak azt nézted volna nem tudtad volna egy sokkal tágabb sávot kellett volna kijelölnöd. (fórumokon látni olyan chartokat ahol 10-ével vannak az indicatorok:)

Szóval eddig nekem is tetszik a dolog. A többi a fibot kivéve nem ide tartozott de hát mit csináljon az ember ha nincs külön fórum...

" a napi ATR-jét megtenné."

Ezt azért bővebben kifejthetnéd tudom mi az az atr de arra lennék kíváncsi h ezt hogyan alkalmazod.

smokk 2009.06.01. 16:29:00

@Speki:Nem akarom megvedeni a blogot irokat,de nem teljesen ertem az ilyen jellegu felesleges es ertelmetlen hozzaszolasokat,mint a tied...
1 olyan dolgot megkerdojelezni mint a fibo hasznalata elarul 1 keveset a chartokon szerzett tapasztalataidrol,de ez a Te dolgod.Viszont ugy allitod be,mintha GG-ek indicatorokon alapulo,"misztikus" strategiakat mutatnanak be,mikozben erro szo sincs.
Sztem olvasd at meg1szer a blogot,es inkabb epito jellegu hozzaszolasokkal/kerdesekkel gazdagits azt,ne pedig ilyen felesleges kotoszkodessel.
Ellnest az offert!

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.01. 16:37:18

@smokk: Köszönöm a megerősitésed, és elnézést mindenkitől, ha esetleg a hangnemem nem volt megfelelő ( de kicsit ingerültebb voltam )

Izi Fx 2009.06.01. 16:37:44

@Speki: GG sztem nem akart kioktatni, csak szeretné kiszűrni a forex piacon egyébként hemzsegő szájhősöket...

Én megértem, h a fibo-t nem szereted, nem gond! Sajnos még a konkrét jelekkel várnék, amíg a minket figyelő kezdőbbek, tapasztalatlanabbak is megértik a szintek meghatározásának lényegét.

Az ATR az Average True Range egy statisztikai indikátor :-), ami megmutatja, h egy adott periódusban mennyit mozgott az árfolyam, tehát mondjuk ha a napi 20-as ATR-je az EurUsd-nak 138 pip (mint jelen esetben), az számomra azért fontos, mert ha egy szintet úgy ér el, h aznap már megtette az ATR-jét, akkor ez egy tényező lehet, ami növeli a valószínűségét h arról a szintről az árfolyam visszakorrigál.

s.gabor 2009.06.01. 16:38:44

Elnézést, kapkodtam, pont a lényeget nem kérdeztem meg. Arra gondoltam, hogy az alacsonyabb idősík jelei sokszor jó beszállót adnak, de ha ez nekem nem passzol a nagy képbe akkor inkább kihagyom, ill. ha be is kötöm a tradet nem várok tőle annyit. Konkrét példában nem kötöm be.
Arra lettem volna kíváncsi:
- figyeled-e pl. m15-ön?
- ha igen, Neked mi a kizáró ok?

Zotya01 2009.06.01. 16:48:34

Úgy allitod be,mintha GG-ek indicatorokon alapulo,"misztikus" strategiakat mutatnanak be,mikozben erro szo sincs

Én ezt nem állítottam csak megemlítettem a véleményem az indicatorokról. Erre jött egy ingerült reag, amin felhúztam magam és jött egy másik ingerült reag. Ezért utólag elnézést kérek.

Olyan dolgot megkerdojelezni mint a fibo hasznalata elarul 1 keveset a chartokon szerzett tapasztalataidrol,de ez a Te dolgod.

Úgy beszélsz mintha Jézus Krisztust "kérdőjeleztem meg volna" :)

Zotya01 2009.06.01. 16:50:16

Egy másik nagyon jó tőzsdeblog:

tozsde.hu.tl

Itt van egy Joe Ross fordítás. Az egyik blogoló is Speki néven van de az nem én vagyok.

Részlet a könyvből:


A balekok megtalálják az utat a piacra is, ők a bárányok a vágóhídon. Megkopasztják őket, aztán megszégyenülve hazamennek, de tanulni semmit nem fognak az egészből. Újra visszatérnek, valami újabb ötlettel, egy pici újítással, csak azért, hogy megint elveszítsék mindenüket.
Akárhogy is van, ezek a reménybeli krőzusok, már csak sokaságuknál fogva is, hatást gyakorolnak a piacokra. Olyan nevetséges dolgokat csinálnak, mint a Fibonacci-korrekciók2 figyelése, aranymetszés, kitörési szisztémák, matematikai rendszerek követése. Vakon követik indikátorok jeleit ahelyett, hogy a fejüket használnák. A fenti módszerek egyikének sincs semmi értelme, mégis annyian használják, hogy „zajt” okoz a piacon, főleg a napon belüli kereskedésben. Minél több ilyen fajankó van a piacon, az annál zajosabb lesz. A bennfentesek ugyanúgy örülnek ennek a zajnak, mint ahogy a kaszinótulajdonosok is örülnek a szisztémával játszóknak. Úgyis csak idő kérdése, míg mindenüket elvesztik, és át kell, hogy adják helyüket a következő baleknak.

Zotya01 2009.06.01. 17:00:26

Azért elgondolkodtató sztem ez a Joe Ross-os elmélet. Őt azért már nehezebb megkérdőjelezni mint engem.

Ugyanakkor ezt is írja:

Igazam alátámasztására azt mondom, hogy nézz körül, mennyi anyag elérhető, ami technikai elemzéssel, matematikai alapú indikátorokkal, oszcillátorokkal, hullámelméletekkel, asztrológiával, alakzat-felismeréssel foglalkozik. Ehhez jön még a sok Gann, Fibonacci és Elliott-elmélet. Ha ez mégsem lenne elég, még mindig ott a fraktálelmélet, az 5VBTP2, a neurális hálózatok és még tengernyi más módszer.
Van-e a fentieknek bármi haszna? A válasz meglepő módon, egy határozott IGEN! Bármelyik, akár mindegyik jó lehet arra, hogy a belépőket (és a kilépőket) meghatározd segítségükkel. Ha ismered használatukat, hiszel bennük, bízol a sikerükben, akkor hasznukat veheted.

Majd kifejti h szte sokkal fontosabb a pozíció menedzselése mint a belépők.

Izi Fx 2009.06.01. 17:04:24

Most, h mindenki elnézést mindenkitől szeretném ha ez a téma lezárulna. Ellenben ha vki nem ért egyet a másik hsz.-ével akkor először kérdezzen és csak utána tegyen egyértelmű állításokat, így komoly félreértéseket előzhetünk meg!

@Speki: látható h elég határozottan kialakult rendszered van, így "nehezebben fogadsz be" más dolgokat. Ez nem baj, én elfogadom h Te sikeres tudsz lenni fibo nélkül, de Te azt ismerd el h más meg fibo-val tud sikeres lenni!

Joe Ross egy nagyszerű trader és író, de ettől még nem értek vele egyet mindenben, de szerintem ezt Ő sem várná el.

smokk 2009.06.01. 17:05:01

@Speki: Messze nem megkerdojelezhetetlen,de igen sokat tud segiteni,ill ha mas szintekkel is 1beesik eros pattanasok vagy fordulopontokat kaphatsz.
Amugy En is szeretem Joe Ross konyvet,de azert lassuk be o sem mindenhato ill. idejet mult mar jo par gondolata.

Zotya01 2009.06.01. 17:07:52

Én sem fogadok el mindent feltétlenül tőle mindenkinek a saját fejével kell gondolkoznia.

Elismerem h van aki sikerrel alkalmazza a fibot!

remélem most már mindenki elégedett :)

Izi Fx 2009.06.01. 17:10:50

@s.gabor: Én is figyelem az árfolyamot m15-ön is, de manapság a 15m-es jelekkel elég szigorúnak kell lenni szerintem, de jó kis stratégiákat lehet a segítségével kialakítani, a lényeg h szigorú szabályokat kell kialakítani, amiket be is kell tartani!!! Illetve tudni kell h egy m15-ös jeltől, szinttől mennyi profitot/pipet várhat el az ember (nem túl sokat).

@Speki: Az ATR-es részt még azzal egészíteném ki, h ez is csak egy elem, erős szint nélkül mit sem ér!!!
Valamint a Joe Ross írásnál én csak a fibo-val kapcsolatos megjegyzésével nem értek egyet, amúgy az egyik kedvenc forex-es íróm.

Zotya01 2009.06.01. 17:30:43

@Izi Fx:

Ok köszi, csak arra voltam kíváncsi h az ATR-t hogyan lehet használni. Elég régi indicator csak eddig fogalmam se volt h hogyan használjam.

duke3D 2009.06.01. 17:46:42

@Izi FX : A 138-as ATR neked hogy jott ki, Izi? Ha jol ertem, akkor a napos chartra teszed fel a 20-as periodusu ATR-t. Ami igy azt mutatja, hogy az elmult 20 kereskedesi napon atlagban mennyit ment az EU. Az nekem jelenleg 171-en pipet mutat. Illetve ha veszem az atlag atlagat, vagyis az ATR atlagos erteket az elmult hetekben, az olyan 175 kornyeken van.

StLui 2009.06.01. 18:01:59

@Speki: megnyugodtam, hogy te nem az a speki vagy, megdöbbentem volna ha ő vagódik be ilyen stílussal egy blogba :(( kár ezért a sok fölösleges hsz-ért, az enyimével együtt, de ezt már nem bírtam
Joe Ross témához: érdekesen lehúzza az elején az indikátort használókat, utánna bemutat néhány indikátoros strat-ot :)
de tetszett azért a könyv

Izi Fx 2009.06.01. 20:38:31

@duke3D: Nekem pontosan 135 pip jött ki az EurUsd ATR(20)-ra. Mást is megkérdeztem és hasonló eredményt kapott...

Zotya01 2009.06.01. 20:49:01

@Izi Fx:

Nekem is annyi mint Izinek, de közben rájöttem h pont nekünk rossz :S A legtöbb metatraderes brókercég ugyanis a vasárnapi 1-2 órát külön napnak veszi (nem mind de már nem emlékszem melyik nem ilyen, talán az apari) és így teljesen mást mutatnak naposon az indicatorok nekünk mint annak akinél ezt az időt hétfőhöz teszi. mivel az a néhány óra csak kicsi gyertyát csinál így nekünk az atr lényegesen kisebb :S uez igaz az összes többi indicatorra.

StLui 2009.06.01. 21:24:36

@Speki: Na ez egy érdekes és hasznos megfigyelés, nekem is 180-at mutat, és nem külön nap a vas. éjszakai 2óra. (protrader)

Izi Fx 2009.06.02. 09:24:59

Köszi szépen srácok a pontosítást az ATR-vel kapcsolatban. Valószínű Speki által említett dolog okozza az eltérést, bár ez nekem a stratégiában nem a legfontosabb rész, így az eltérés nem oszt, nem szoroz.

A tegnap leírt szinteket a mai napra is tartom!!!

Izi Fx 2009.06.02. 10:14:14

Az EurUsd szintnél valaki észrevesz vmi érdekeset, ami fontos lehet?

Bt Laci 2009.06.02. 10:41:51

@Izi Fx: szia nem tudom mire gondolsz de a tegnapi nap minimuma illetve a reggeli letörés iránya általában 9h-kor fordulhat egy ilyen szintről amit esetleg 1h-n tuladott CCI miatt el tudok képzelni.

JZO 2009.06.02. 13:00:33

Ez kész, ami ma EUR/USD-n volt 11:30-től kezdve...
Se hír, se technikai indikátor, se alkazat, semmi. Csak így kilő a semmitől, ez durva.
Szerintetek mi történt? Egyszerűen csak valaki jól bevásárolt?

Izi Fx 2009.06.02. 13:50:49

@JZO: A trend folytatásához nem kell különös esemény------> "a trend az úr"!
Általános Usd gyengülés volt...

Izi Fx 2009.06.02. 15:15:44

Az EurUsd szintjénél arra az érdekességre gondoltam, h. miért nem a korábbi csúcsra tettem a szintet? Lehet találgatni...

Holnap kiderül, hogyan módosítom a szinteket...(mert bizony ezeket is folyamatosan kell vizsgálni és felülvizsgálni)

StLui 2009.06.02. 15:38:45

@Izi Fx: Heti záró ár a korábbi csúcs vége?

s.gabor 2009.06.02. 15:47:02

Találgatás:

- h4 dojik, kanóc csúcsok 1.3980-on, ezzel a szinttel több időt birkózott a piac, mint a korábbi csúccsal

- h1-n innen indult a gyors emelkedés

- jobb RR

Briian 2009.06.02. 15:55:53

Esetleg azért, mert az a szint nemcsak ellenállásként, hanem támaszként is funkcionált..

Izi Fx 2009.06.02. 16:17:02

A legszebb megoldást s.gabor adta! Gyakorlatilag pont erre gondoltam. Gratula!!!

Izi Fx 2009.06.02. 19:30:54

Noha ma sem érte el a kijelölt zónákat az árfolyam, érdekességeket azért meg lehetett figyelni. Nem írom le, inkább rákérdezek: mi történik, h. az árfolyam trend ellen mozog és kiszúr mondjuk az 1h-s bollinger szalagból?

P.S.:lszi ha lehet ne troom-os válaszoljon, mert ők úgyis tudják (tiszta diszkrimináció:-))

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.02. 19:33:14

@Izi Fx: Én megyek is az ombuccmanhoz :-))

trader55 2009.06.02. 19:42:42

@Izi Fx: az árfolyam ekkor túladott. Elég nagy valószínűséggel a bollinger közepe felé veheti az irányt.

Izi Fx 2009.06.02. 19:45:04

Ez gyors volt, köszi! Lehet, hogy ez már mindenkinek a kisujjából jön ki, de nem árt tudatosítani és megjegyezni :-)!

Izi Fx 2009.06.02. 19:49:15

OFF: @GabiGabi: Te ne az ombucmanhoz menj, hanem csoki boltba! Ha tudod mire gondolok? :-))

trader55 2009.06.02. 20:13:00

@Izi Fx: régebben 1 és 5 percesen skalpolgattam ezzel, de nem nagyon jött be, mert a mozgások kicsik voltak a spreadhez képest(kb. 50 trade-ig teszteltem). Talán nagyobb időbeosztáson jó lehet, ezt nem próbáltam.
Rangelő piacon biztos jól működik, de én most már kerülöm az oldalazást és inkább a trendet keresem, illetve az ehhez kapcsolódó beszállási pontokat.

Izi Fx 2009.06.02. 21:07:39

@trader55: Éppen ezért (hogy működjön) teszünk más indokokat is a trade mellé, mert önmagában ez sem működik, pláne nem 1 és 5m-en!
süti beállítások módosítása