Izi Fx 2009.08.12. 09:45

FOMC

A mai napot nagyban befolyásolhatja az esti Federal Open Meeting Commitee, erről elmélkedek egy kicsit ebben a bejegyzésben! Noha a szabályaim során ezt az eseményt nem említettem, de a jelen helyzetben délután már nagy kockázattal bír bármiféle daytrade pozíció nyitása! A következőkben erről a jelentős eseményről elmélkedem...

Mint a hírlevélből tudhatjátok, nem várnak változást a kamat korábbi értékétől, de érdemes áttekinteni az elmúlt napok nagy mozgását! Mi történt az utóbbi napokban? Nagyon könnyen lehet válaszolni erre a kérdésre, dollárerősödés zajlott. Példának okáért az EurUsd dúrván 340 pontot esett, de ami még szembetűnőbb az a GbpUsd a maga 650 pontos zakójával. Természetesen a fontra a QE folytatásának múlt heti bejelentése is jelentősen hatott. E két pár mellett az Aud és az Nzd is jelentőset esett. Hogy ne csak a dollárról beszéljek meg kell említenem, hogy a Jpy-s párok is jelentősen visszacsúsztak.

 

Mi lehet a leírt mozgások oka?

Erre a kérdésre szeretné a választ tudni szinte mindenki, főleg annak fényében, hogy ma lesz az FOMC! Nem mondok talán nagyot akkor, amikor azt említem meg, hogy valószínűleg olyan eseményt várnak az FOMC-től, ami dollárerősítő hatással bír!

 

Melyek lehetnek azok a lépések, amik hatására a dollár erősödne?

  • A legalapvetőbb a kamatemelés lenne! Erre elég kicsi az esély, noha voltak már olyan kommentek, hogy közeledik az az időpont, amikor ez bekövetkezik.
  • A Quantitative Easing befejezése, netán mértékének csökkentése. Ez már egy kicsit bonyolultabb téma. Azért mondom ezt, mivel nagyon sok helyről lehet hallani, hogy az USA gazdasága kezd talpraállni, ráadásul hamarabb, mint azt sokan gondolták! Hogy ez igaz nem tudom, de nem is ez a kérdés! A kérdés az, hogy a döntéshozók elhiszik-e?
  • A gazdaság állapotáról történő negatív kommentek bejelentése! Ez természetesen összefügg a QE-vel!

 

Hogy tovább árnyaljam a képet, beszélni kell a részvénypiacról, mely egy elég jelentős rallyban van. Itt azonban nem következett be olyan mértékű visszaesés, mint a vele szoros korrelációt mutató Jpy-s párok esetében. Ennek az okát szintén nem tudhatjuk, de mint jelenség érdemes megemlíteni.

Leírtam pár dolgot, aminek következtében erősödhetne a dollár! Viszont a fundamentumok és azok elemzése sajnos nem ilyen egyszerű!!! Rengeteg tényezőt figyelembe kell venni! Egy egyszerű példa: ha a QE mértékének csökkentéséről, vagy befejezésről beszélnek, akkor annak van egy, a dollár erősödésen kívűl másik nézete is, miszerint ezt azért teszik, mert a gazdaság már jobb állapotban van és ezért nincs rá szükség a továbbiakban. Ha a piaci szereplőknek ez a nézet "tetszik inkább", akkor ugye ez lehet részvény és carry pluszos is, aminek dollár gyengítő hatása lehet! Természetesen ez csak egy lehetőség a sok közül...

Végűl, de nem utolsó sorban annak a lehetőségéről is írni kell, ha nem történik az égvilágon semmi különös az FOMC folytán! Az én saját véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy mivel az utóbbi pár napban dollár erősödés zajlott, ami véleményem szerint valamiféle várakozás változással függ össze az FOMC-vel kapcsolatban és ha ez a várakozás mégsem történik meg, akkor bizony lehet, hogy megfordul az e heti tendencia és dollár gyengülést tapasztalunk. Azt javaslom mindenkinek, hogy délután már ne nyisson új pozíciót, főleg ne daytrade-et és akit érdekelnek a piaci események figyelje az esti bejelentést és annak hatását különösen az indexekre nézve, hisz ebből számos információt kiolvashatunk majd!

 

Figyelem! A fent leírtak csak a saját véleményemet tartalmazzák. Csak egy rövid elmélkedés ez, egy nagy hatású esemény következményeiről! A saját trading-em során a leírtak engem nem befolyásolnak, hisz én pusztán a technikai elemzés eszközeit használom a kereskedésem alatt. Az a kérésem, hogy Titeket se befolyásoljanak a leírtak! ellenben bármilyen kiegészítést, továbbgondolást, elmélkedést szívesen látok!

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr341304530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Balazs 2009.08.12. 10:05:51

Hi Izi! És ha ehhez még hozzá vesszük a commodity futures piac (cukor pl) elszállását... könnyen lehet hogy belekevernek a kommentbe némi inflációs félelmet. Szerintem, akkor verik fejbe a részvényindexeket, hogyha hawkish commentet tesznek közzé, vagy emelnek akár már most. Bár az is egy izgalmas vita lenne, hogy most a kamatemelés az inflációt csökkentene vagy növelne jelen esetben.Mert pénzt vonna ki a gazdaságból, közben meg a QE miatt, hogy pörögjön az ipar, pénzt kellene nyomtatni. Most persze, lehet, hogy olyanokat írtam, hogy még az ellenkezője sem igaz :)

Izi Fx 2009.08.12. 10:27:11

@K.Balazs: Az általad leírtakból is jól látszik, hogy mennyire bonyolult a helyzet!
Az mondjuk elég érdekes szitu lenne, ha az történne, hogy emelik a kamatyot és közben a QE folytatódna....

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.08.12. 10:28:00

Délután az FOMC miatt a piac is várhatóan lelassul, ezt is érdemes figyelembe venni a mai tradelésnél.

GG

K.Balazs 2009.08.12. 10:40:41

@Izi Fx: Úgy tűnhet, hogy a FED a piac ellensége, bármit csinál, csak a sírás lesz a vége. a sírést rövidtávon értem.

forexmbs 2009.08.12. 11:13:49

@K.Balazs: ki is mondta azt, hogy a piac olyan mint egy alkoholista? ha jó híreket kap sír, ha rosszakat akkor meg eszelősen kacarászik :-)

K.Balazs 2009.08.12. 12:25:50

@forexmbs: Én várom azt az időt, amikor úgy kereskedhetünk hírre, ahogy az a közgazdaságtan könyvekben le van írva. Ha elkezdődött a kilábalás, akkor efelé tendálunk.

Izi Fx 2009.08.12. 12:34:38

@K.Balazs: itt pontosan mire gondolsz?

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2009.08.12. 13:53:03

Jaj, de szép is volt annó....
Kielemeztük, hogy mi a meglepetés, ha meglepetés volt mozdult a piac, fibo50 körül beszálltunk.... azok a régi szép hír scalpos tradek....

K.Balazs 2009.08.12. 14:11:06

@Izi Fx: Arra, hogy ne egy pluszos hír pozitív hatást keltsen, azaz ne kelljen hátső szándékot sejteni minden funda megjelenés után. Bár lehet, hogy ehhez elég lenne, ha a market mover-ek agya egyirányba állna.

HuDini 2009.08.12. 20:30:11

*FOMC LEAVES RATE UNCHANGED AT 0.25%; leaves MBS, agency debt, and Treasury securities purchases unchanged; will gradually slow purchases with full amount to be purchased by end of October
- Vote was unanimous
- Conditions in financial markets have improved further in recent weeks
- Reiterates inflation will remain low for some time
- Household spending has continued to show signs of stabilizing but remains constrained by ongoing job losses, sluggish income growth, lower housing wealth, and tight credit.
- Business cutting back on investment and staffing, but making progress on bringing back inventory stocks
- Economy likely to remain weak for some time
(US) PIMCO's Gross: Looks like Fed will continue with other asset buying programs after ending Treasury purchases in October - CNBC
- Remains cautious on the Treasury market, particularly 30-year ahead of tomorrow's auction
TTN Analysis: Comparative analysis of current vs. June 24 FOMC statements: announced FOMC to "gradually slow" the Treasury purchase program;maintains low rate and inflation statements
In the opening paragraph (economy) the FOMC gives a nod to further improvements in the economy: "Economic activity is leveling out" and "Conditions in financial markets have improved further in recent weeks," but reiterates that "economic activity is likely to remain weak for a time."

The inflation paragraph is completely unrevised since the last meeting: "The prices of energy and other commodities have risen of late. However, substantial resource slack is likely to dampen cost pressures, and the Committee expects that inflation will remain subdued for some time."

The final paragraph reiterates that "economic conditions are likely to warrant exceptionally low levels of the federal funds rate for an extended period." FOMC outlines its plans to wind down the Treasury buy back program by "gradually slow the pace of these transactions and anticipates that the full amount will be purchased by the end of October" (compared to the expected mid-Sept that was anticipated at the current pace). FOMC does leave a little wiggle room though by repeating its open ended statement on its programs: "The Committee will continue to evaluate the timing and overall amounts of its purchases of securities in light of the evolving economic outlook and conditions in financial markets. The Federal Reserve is monitoring the size and composition of its balance sheet and will make adjustments to its credit and liquidity programs as warranted."

Izi Fx 2009.08.12. 20:33:27

Fokozatosan csökkentik a QE-t!

taqi 2009.08.12. 21:00:50

Na megvolt a hírkereskedés jelentem. Annyi hibával hogy kézzel zártam a pozit korábban mint a tp értéke tette volna. GU short volt 1.6499 -ről.

taqi 2009.08.12. 21:21:21

Éles. Demo kötéseimet nem írnám be ide :)
Nem mondom, a 11 pipes sl miatt volt pár kellemetlen pillanatom az első fél percben. Erre írtam azt korábban hogy betenni az ordert, sl, tp + csúszót beállítani és elmenni a francba a géptől. Így 19 pipet tettem csak el a 60 tp helyett. De trader legyen a talpán aki hidegvérrel lekereskedi ezt a csapkodást úgy ahogy előre eltervezte.

taqi 2009.08.12. 21:25:03

Hm egyébként érdekes ha megnézitek az eurusd és GU órás gyertyáit: egy hatalmas kanócot leszámítva mintha mi sem történt volna, mint ahogy nem is történt az alapkamatban változás. Ezek szerint várható hogy marad a gyengülő dollár, a piac elutasította az erősödést?
süti beállítások módosítása