Teljesen kiment a fejemből, hogy holnap itthon, illetve számos más országban is holiday lesz, de mivel London, ha jó tudom nyitva lesz, így azért elkezdem az ügyködést a szintjeimmel kapcsolatban. Előtte, azért 1-2 dolgot tisztáznék…

Ha valaki egy csodafegyvert vár, azt sajnos ki kell ábrándítsam, mint korábban volt szó róla, holy grail ugye nem létezik. Mint majd látjátok ez egy nagyon egyszerű dolog lesz (sokaknak valószínű túl egyszerű is), de mint szinte minden stratégiánál, itt is a végrehajtás a sarkalatos pont, nem pedig a lehetőségek felismerése.

De akkor mégis mi az, amit én bemutatok? Ez egy koncepció, egy piaci nézőpont lesz, melyet egy bizonyos idő eltelte után konkretizálok is annyira, hogy egy stratégia fog belőle összeállni. A célom, tehát nem egy „signal service” kialakítása, éppen ez az egyik legfőbb ok, amiért a stratégia összes elemét most azonnal nem teszem közzé. Szeretném még egyszer tudatosítani, hogy most még csak szinteket, zónákat fogok/fogunk azonosítani, ahol bizonyos események bekövetkeztének nagyobb a valószínűsége, a következő lépés az lesz (még pontosan nem tudom mikor), amikor letisztázzuk a konkrét jeleket, kizáró feltételeket, célárat, stop szintet!  

A folyamat, mint említettem, az lesz, hogy 2 naponta felrakom az aznapra vonatkozó szintjeimet, melyeket utólag kielemezzük, hogy történt-e ott valami, ha igen akkor mi és abból milyen következtetéseket lehet levonni? Ami még most fontos, hogy minden kérdést szívesen látok, tűnjék az bármilyen egyszerűnek is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr51154692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.05.31. 12:53:50

Szuper !

Várom a szinteket ! :-)

süti beállítások módosítása