Sziasztok.

 

Először is bemutatkoznék: Hollenczer Gábor vagyok, sokan Dini, vagy HuDini néven ismernek, itt is ez a nick nevem. Körülbelül 1,5-2  éve foglalkozom a Forex-szel: kezdetben csak pár órát, most már napi 10-12 óra, amit monitorok bámulásával töltök.

Szinte 100%-os mértékben technikai alapon tradelek, nem használok semmiféle csodaindikátort. Pár mozgóátlag, és a Bollinger szalag van fent a chartokon. Legnagyobb hangsúlyt a szintekre és a trendvonalakra fektetek, és a blog ezen bejegyzése is erről fog szólni:

megpróbálom átadni azt, hogy én hogyan látom, és hogyan használom a szinteket, és trendvonalakat, képekkel mellékelve, segítséget nyújtva azoknak, akik esetleg bizonytalanok ebben, vagy csak egy plusz megerősítés azoknak, akiknek már csak erre van szükségük.

Gyakorlatilag egyfajta technikai elemzés (kicsit összegyúrom GG-t és Izit), ahogy én elindulok egy-egy nap. Jellemzően reggel 6 és 8 óra között fogom feltenni az új képeket, amennyiben lesz változás az előző naphoz képest, természetesen kis magyarázattal, amennyiben lesz rá szükség. Azt, hogy ezt ki hogyan használja fel a saját kereskedésében, azt Rátok bízom!

Továbbá várjuk azokat a képeket, ahol behúztok egy-egy szintet, trendvonalat, technikai alakzatot, és szívesen megosztjátok velünk, kikéritek a mi véleményünket róla, remélem tudjuk ezzel segíteni egymást!

 

A tényleges munka hétvégén fog kezdődni, addig várom az ötleteket és kéréseket, hogy mire lenne igény, esetleg melyik párra, milyen idősíkon elemezzük ki, amit látunk.

 

HD

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr981206538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.25. 07:44:17

Üdvözöllek a fedélzeten :-)

GG

DiNo 2009.06.25. 11:23:43

Hali HD Mester! :)
Mivel tudom, hogy M5-M15-ön kereskedsz, ezért bemutathatnád ezeken az idősíkokon (is).

Izi Fx 2009.06.25. 14:28:06

Hajrá-hajrá baccardis Mester ;-)!
Remélem csak képletesen gyúrsz össze GG-vel :-)!

GabiGabi · http://devizablog.hu 2009.06.25. 15:41:37

@Izi Fx: "Remélem csak képletesen gyúrsz össze GG-vel :-)! "

na ezt én sem szeretném ;-)

GG

intersza 2009.06.25. 17:56:52

Szia HD!

Örülök h csatlakoztál a csapathoz! Nagyjából képben vagyok h miként kereskedsz, de azért kíváncsian várom a folytatást!

üdv,
Szabolcs

pipbull 2009.06.25. 22:37:43

Szia HD!
Mivel én tök kutya vagyok ehhez az egészhez nagyon örülök minden segítségnek.Nagy érdeklődéssel várom!

kotasz 2009.06.26. 14:20:10

Tisztelt HD!
az ajánlatod nagy segítség a kezdőknek már nekem biztos. a javaslatom kérésem az lenne mivel a kezdők (kevésbé rutinosak)szeretnek rövidebb időtávon gyakorolni (türelmetlenség)sokat hibázunk.
ha időd engedi akár régebbi vagy aktuális kötéseidből bemutatnál leírnál néhányat.amint olvastam elsősorban napon belül kereskedsz.kezdhetnéd a reggeli iránykeresés,trendvonal,egyéb segédletek,piacra lépés,szempontok figyelembe vétele. ezenkívül szerintem ami fontos lehet még,az hogy az adott piacon milyen buktatók lehetnek,vagy miért nem ott kötsz hanem vársz egy jobb beszállót. amit magamon észrevettem
sokszor piacra léptem csak néhány apróságnak tűnő dologra nem figyeltem (támasz szintek,gyertya alakzatok,falskitörés,stb.)és már ki is zártak. köszönettel.

Gabor01414 2009.06.27. 11:14:10

Szia HuDini!
Jó ötletnek tartom,engem elsősorban az EURUSD pár érdekelne.
Üdv.:Gábor
süti beállítások módosítása