Ebben a bejegyzésben a FOREX-ről általánosságban, és a vele együtt járó dolgokról írok Nektek.......

Először is elnézést szeretnék kérni Tőletek, mivel volt egy ígéretem, melyet nem tartottam be: amely szerint napi rendszerességgel publikálni fogom a technikai elemzéseimet. Aztán amikor rájöttem, hogy ez mekkora munka főleg daytrade mellett csinálni és főleg úgy, ahogy igazándiból szerettem volna, akkor választanom kellett. Én választottam, és a tradelés mellé esett a választás, mind inkább a blogolás. (gondolom ez azért érthető.....)

És rögtön itt kell megjegyeznem, hogy amit GG és Izi csinál, egy fantasztikus, és óriási dolog, és nem csak a befektetett munka miatt melyet nap mint nap a bloggal dolgoznak, hanem egészen másért is. (mielőtt első kérdések között jönne a cinikusoktól, nem az új blognak kívánok reklámot csinálni) Szóval ez amit itt kaptatok, és kapni fogtok, ezek kitesztelt, és működő stratégiák. Nem holmi csodaindikátorokra alapuló ilyenolyan crossolásokat figyelő nyilacskát dobáló és csilingelő template, hanem egy működő dolog. Amit csak le kell utánozni (persze nem azt kell kötni amit Ők), vagyis inkább beépíteni mindenkinek a saját kereskedési rendszerébe, vagy saját stratégiájába. Ugyanis ez rosszul is elsülhet ha valaki csak utánozni próbálja bármelyik tradert is, mivel nincs két egyforma ember, nincs két egyforma kockázattűrés, és nincs két egyforma pénztárca sem.

Én azt vallom, hogy indikátorok (esetleg MA-k, és bollinger) nélkül heteken, hónapokon keresztül nézni kell az árfolyamokat töretlenül, hogy egyáltalán lásd, érezd mi miért van, mikor melyik napszakban hogyan, milyen ritmusban mozog az árfolyam: az idősíkok hogyan függenek össze egymással, a gyertyazárások előtt és után mi történik, és sok más egyéb apróságnak tűnő dolgot. Közben lehet technikai elemzéseket csinálni, és természetesen a fundamentális dolgokkal is tisztában kell lenni, legalábbis egy bizonyos szinten.

Meddig kell ezt csinálni? Arra úgyis rá fogsz jönni, mert elkezd benned kialakulni egy (vagy több) olyas valami, ami a Te SAJÁT stratégiád, a Te setup-od lesz, amire alapozhatod a kereskedésedet, és amiből összegyúrhatsz egy működő szerkezetet.

Ugyanis a forexen való kereskedés egy működő, és sikeres üzlet. DE!!! nem egy hónap, és nem fél év, mire megtalálod a Neked tetsző és a habitusodhoz illő stratégiát, stratégiákat. Párszor meg is égeti magát mindenki, de a legfontosabb, hogy ki az aki a leghamarabb tanul ezekből a hibákból, vonja le a konzekvenciákat, és építi ezt is bele a saját kereskedésébe. És ehhez kitartónak is kell lenni, amolyan vállalkozó típusnak. Hogy miért mondom ezt? Mert aki megszokta, hogy alkalmazott, és akkor is csipog a telefonján a banktól kapott SMS hó elején, ha nem végezte rendesen a dolgát, Ő nem lesz itt sikeres. Sőt.....

A demo kereskedést el kell felejteni. (itt biztosan nekem esnek sokan, hogy hogyan mondhatok ilyet) A program átfogó, mindenre kiterjedő használatát kell megtanulni a demóval, és ennyi. Ha már kialakult valami a fentebb említett módon, én inkább backtest-et javasolom, utána minimális deposit valamelyik microlot-os brókernél, és már itt beleépíteni a szigorú, következetes kockázatkezelést a tradek-be! Ugyanis elérkezünk egy olyan szintre, amikor már sikereket érünk el a micro-s számlán, és még mindig látunk potenciált benne, valamint megfelelő tőkénk is van a nagyobb számla megnyitásához. Na ekkor jön a képbe tapasztalatom szerint a pszichológia. Ami a saját legnagyobb ellenségünk a kereskedés során, és talán az életben is. És itt picit visszakanyarodhatunk a demo számlához, ami szerintem ezért káros sok esetben: ha rendelkezel megfelelő kockázatkezeléssel, akkor a minuszt bírod. Demon, és élesben is. Viszont a pluszt nem fogod bírni az éles kereskedés során, és előbb utóbb oda jutsz, hogy hiába tudod feltolni a nyerő vesztő arányt, hiába találod el az irányt 10-ből 8-szor, a számlaegyenleged nemhogy nőni, csökkenni fog sajnos. Ugyanis pluszban sokkal nehezebb egy pozíciót tartani és megfelelően menedzselni, mint minuszban, mert mindenki szereti minél hamarabb zsebre tenni az árfolyam nyereséget, vagy legalábbis levédeni azt.

És hogy melyik könnyebb: daytrade vagy swing? Egyik sem könnyebb a másiknál. Sőt, talán egyik nehezebb mint a másik. Daytradeben ha olyan stratégiád van, akkor akár megeshet az is hogy irreálisan magas hozamot érsz el relatív rövid idő alatt, de akár ennek a fordítottja is igaz lehet. Ennek viszont hamar az lehet a következménye, hogy meginog a hited a forexben, nem tartod be a szabályaidat, és még több veszteséget fogsz realizálni. Sokkal hamarabb, és gyakrabban jönnek az érzelmeket kiváltó okok. Swingben viszont, ahogy látjátok, vagy látni fogjátok lesz olyan, hogy 4-500 pipet vissza kell engedni ahhoz, hogy legyen korrekció, és tudd húzni a stoppot, vagy ha más stratégiával kereskedsz, akkor annak is meglesz a nehézsége.

Oda szeretnék kilyukadni ezzel a monológommal, hogy teljesen mindegy, hogy valaki swing- vagy daytrader. Azt amit csinál amikor leül a számítógép elé, azt teljes erőbedobással, mindig 110%-ot nyújtva csak és kizárólag tiszta fejjel, tiszta lélekkel, előítéletek nélkül és kiegyensúlyozottan szabad csinálni. És előbb-utóbb meglesz a munka gyümölcse. De talán mondhatom azt, hogy ez az életfelfogás nem csak a forexhez kell, hanem mindenhez amibe belekezdünk, amit csinálunk és így sokkal nagyobb esélyt adunk magunknak, hogy sikeresenk legyünk! És ne mástól várjuk a csodát, ne mástól várjuk a nyerő stratégiát, hanem dolgozzon meg érte mindenki. Így lesz igazán konzisztensen sikeres az ember.

Üdv, SOK SIKERT MINDENKINEK...!

HuDini

A bejegyzés trackback címe:

https://deviza.blog.hu/api/trackback/id/tr541379727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fxm 2009.09.13. 21:18:28

Nagyon jó irás.Gratulálok!

adamvok 2009.09.23. 13:18:50

nekem is tetszik az iras :) es sajnos teljes mertekben igaz is. A demozást szerintem sem kell tulzasba vinni. Ujonc vagyok még nagyon, nem reg hagytam abba a demo-n kereskedest, es most teljesen mas dolgokat produkalok elesben, mint korabban. Hiaba fogadtam meg, hogy "de betartom...", hiaba mondogattam, hogy "en pedig nem fogom elkovetni..." ...a hibakat, csak elkovettem es el is kovetem oket. Szerintem vannak dolgok amiket meg kell tapasztalni elobb vagy utobb, nem lehet egy tanfolyamon sem megtanulni, hogy milyen erzes "nagyon konnyen" penzt keresni, aztan rajonni, hogy ugyan ilyen konnyu elvesziteni annak a duplajat. A legtobb ember szerintem olyan irralisnak tuno dolgokkal talalkozik itt, amiknek a feldolgozasahoz ido kell, es az, hogy szembesuljenek ezekkel a dolgokkal, mert mashogy nem fog menni. A legtobb ember valoszinuleg akkor adja fel, amikor a tuti stratégiával veszitett, sokat, aztan talan probalta ujra, majd megint vesztett. Egy rulett asztalnak titulalja az egeszet, megalllapitja, hogy enki ez nem fog menni, es elkoszon a forextol (a kuzdes helyett).

Szamomra amugy sokkal nehezebb a dolog pszihologiaja mint gondoltam, nem is a stressz a legnagyobb problema, hanem az, hogy egy hibas dontes utan 2 perccel mar tudom, hogy hibaztam, de megis mintha nem az agyam iranyitana a kezemet amikor kattintok :). Aztan meg megy a ragodas, hogy miert hibaztam ekkorat, es, hogy legkozelebb, hogyan lehet elkerulni ilyen meretu baklovest. Tehat csak igazolni tudom, hogy a forex-ezes egy hosszu, talan veget nem ero tanulasi folyamat, es persze egy kitarto kuzdelem, a célért, ami $$$$$.

Zarasul:, nem lennek meglepve ha a sikeres traderek tobbsegehez tartozna egy sikeres pszihologus is :-)
süti beállítások módosítása